Hányszor mondjuk, vagy legalábbis érezzük: „Csak menjünk innen messzire, ott majd végre minden helyreáll.”
Azt hisszük, a nyugalom egy földrajzi hely. Hogy ha a környezet megváltozik, varázsütésre mi is kicserélődünk. De legyünk őszinték: sokszor ez nem valódi utazás, hanem puszta menekülés.
A csend nem mindig nyugtat meg. Sőt. Amikor a külső világ elnémul, a belső zaj sokszor üvölteni kezd.
Ha odabent zűrzavar van, a világ legszebb tengerpartján, vagy egy hegycsúcs magányában is csak a saját gondolataid zakatolását fogod hallani. Sőt, ott még hangosabban, mert nincs, ami elterelje róluk a figyelmedet.
A környezetedet lecserélheted, de önmagadat nem hagyhatod otthon. A békét nem „megtaláljuk” valahol. A békét „visszük”.
Talán a legnagyobb kaland nem egy hegycsúcs meghódítása, hanem az, hogy merünk farkasszemet nézni a saját belső zajunkkal – anélkül, hogy elmenekülnénk előle.
Néha érdemes megállni, hogy a lelkünk utolérhessen bennünket. Engedd, hogy a béke találjon meg téged, és ne fordítva.
