„Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le már az út elején.” (Konfucius)
Nézzünk szembe vele. Amikor újévi fogadalmakat teszünk, minden olyan egyszerűnek, elérhetőnek tűnik. Aztán jönnek a szürke hétköznapok, a nehézségek. És utána már azt fogadjuk meg, hogy soha nem fogunk fogadalmakat tenni. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a főbb okokat, hogy hol hibáznak az emberek a fogadalomtételkor, és javaslatokat is adunk, melyek segítségével fogadalmaidat sikeresen be tudod tartani.
Mi a gond a legtöbb fogadalomtétellel, és mi az, amivel elkerülhetjük ezeket a hibákat?
• Túl sok célt szeretnénk elérni, és ezért túl sok fogadalmat teszünk. Szeretnénk mindent egyszerre megvalósítani, és emiatt az energiánk szétszóródik. A multi-tasking világában azt gondoljuk, hogy egyszerre sok mindent tudunk csinálni. És látszólag ez így is van, működik. De mivel a lelkesedésünk és a motivációnk véges, amikor túl sokat akarunk, egy idő (általában rövid idő) után kudarcot vallunk.
Megoldás: Válasszunk ki néhány célt (5-10), amit szeretnénk egész évben elérni. Jó, ha tudjuk, hogy min szeretnénk változtatni. De ezután fókuszáljunk csak egynek a megvalósítására. Hidd el, ez is éppen elég komoly kihívás lesz.
• Túl általános célokat fogalmazunk meg. Pl.: Le akarok fogyni. Ez egy szép cél, de mivel nem elég konkrét, nem mérhető, ezért nehezen követhető az eredménye.
Megoldás: Legyél konkrét. Ne csak a vágy csíráját fogalmazd meg, hanem írd le, hogy mit szeretnél. Pl.: Szeretnék 5 kg-tól megszabadulni február végéig.
• Nem reális célokat fogalmazunk meg. A vágyunk nem veszi figyelembe a valóságot. Ha sose futottunk, ne akarjunk naponta 1 óra futást célként kitűzni.
Megoldás: Válassz ki egy megvalósítható célt, ami egy picivel túl van a komfort zónádon, de még megvalósítható. Pl.: a fent említett 1 óra futás helyett legyen csak napi 15 perc. Aztán lassan, lépésről lépésre növelhetjük ezt. Lassan, de biztosan.
• Sajnos a mai világ egyik legnagyobb problémája az önbizalomhiány. A sok kudarc után már nem bízunk magunkban annyira, hogy merjünk célokat kitűzni, illetve nincs hitünk abban, hogy ezeket meg is tudjuk valósítani.
Megoldás: Nem szabad, hogy a kudarcaink kedvünket szegjék. A kudarcokat tekintsük inkább emlékeztetőnek, hogy van még min dolgoznunk. Egy régi ismerősöm fogalmazásában: ha elesünk, ne fetrengjünk a földön, hanem álljunk fel, poroljuk le a ruhánkat és menjünk tovább. Így az önbizalmunkat fel tudjuk építeni.
• A fogadalmak betartása nehéz, lemondással jár. Ezt viszont az elménk nehezen viseli el, mert mindig boldogságra, örömre vágyunk.
Megoldás: Keressük, találjuk és formáljuk úgy a tevékenységet, hogy az élvezetet is jelentsen. Pl.: a diétában ne csak ízetlen ételek szerepeljenek, hanem legyünk kreatívak, legyen finom az, amit eszünk. Tanuljuk meg értékelni az apró örömöket. Ha sikerült elérni egy célt, bármennyire aprónak tűnjön is, értékeljük, örüljünk neki.
• Bár próbálunk fegyelmezettek lenni, de a természetünk, a régi, rosszul beidegződött szokásaink miatt túl nagy lesz a teher és elbukunk.
Megoldás: Alakítsunk ki új szokásokat. Ahhoz, hogy egy szokás beidegződjön, 20-30 napon keresztül kell ismételni azt a tevékenységet és így szokásunkká, rutinunkká alakul.