Ismét az Ikeában jártam. A büfében egy hölgy hihetetlen lendülettel pörgette a dolgokat: mosolygott, kedves volt, minden mozdulatából élet áradt. A kisgyerekre is ránevetett, integetett neki, közben segítette a két fiatal kollégát is.
Jó volt nézni.
Kicsit irigyeltem ezt az energiát.
Szeretek ilyen apró, pozitív visszajelzéseket adni. Csak úgy. Idegeneknek. Onnan, ahonnan nem is várnák. Így a végén odafordultam hozzá:
-Jó látni ezt a lelkesedést és energiát! 🙂
Erre nevetve mondta:
-Hát… igazából már csak két napot dolgozom itt. Lehet, hogy az látszik.
Először megdöbbentem.
Aztán két dolog is megfogalmazódott bennem:
- Nem mindig a szenvedély ad erőt. Néha épp az, hogy tudjuk: valami végéhez közeledünk. Ez is energia.
- És van, hogy látunk valamit, és rögtön gondolunk róla valamit. De aztán kiderül: nem minden az, aminek látszik. De attól még ugyanúgy szép.
